Hitelesen a sportrehabilitációról
Avagy, miként értelmezi a kifejezést egy korábbi versenysportoló gyógytornász?
SPORTREHABILITÁCIÓ
A 8 év versenyzői sportmúltamban egy komolyabb sérülést szenvedtem el, melynek kapcsán a rehabilitáció új gondolatokat ébresztett bennem. Az a komplex rehabilitációs tevékenység – amivel sportolókat kezelünk sportsérüléseik kapcsán – kiemelkedő hatékonysággal integrálhatók a „hétköznapi” emberek sérüléseinek rehabilitációjába.
Az egyetemi évek alatt a sporttal való kapcsolatom új szintre emelkedett. Azt gondolom, hogy megfelelő anatómiai és élettani tudás nélkül nem lehet biztonságosan és hatékonyan sportot oktatni, illetve a mozgással gyógyítani.

A sporttal, vagyis a mozgással való gyógyítás minden esetben egy holisztikus szemléletet követel magának. Nagy hangsúlyt kell fektetnünk a törzsstabilizáló izomrendszerre, hiszen ezen izmok legfontosabb feladata, hogy biztos alapot nyújtsanak – mintegy stabilizálják a gerincet – a végtagmozgások közben. Ennek értelmében a sérült végtagok kezelése során a rehabilitációban prominens helyet kell kapnia a core izmok erősítésének.
A „rehabilitáció” szó jelentése: a korábbi jogokba való visszahelyezés. Az egészségügyben azon eljárások, ellátások összessége, amelyek célja a betegség vagy sérülés miatt kialakult funkcióveszteség helyreállítása.
A sportrehabilitáció és az általánosságban vett rehabilitáció közötti markáns különbség nem feltétlen a Páciens körön múlik. Sportrehabilitációban nem csak sportolókat részesíthetünk, hanem hétköznapi embereket is, kortól függetlenül. A terápia szolgálhat preventív jelleggel, konzervatív kezelésként, továbbá pre- illetve posztoperatív gyógytornaként egyaránt.
Sporttal, vagyis mozgással gyógyítunk!
Ez a fő mottója egy sportrehabilitációs kezelésnek.
A kezelés során nem csupán az adott problémára fókuszálunk (sérülés, műtét, fájdalom, funkció kiesés) hanem egyfajta tréningben részesítjük Pácienseinket, ahol fejlesztjük állóképességüket, erősítjük izomerejüket és mindennapi tevékenységeiket dinamikusabbá formáljuk. A sportrehabilitációs gyógytornákon funkcionális eszközöket használunk, továbbá légellenállásos és pneumatikus nyomású gépekkel javítjuk az erő- állóképességet, a gyorsaságot, az ízületi mozgékonyságot, az egyensúlyt és a koordinációt.
Áraink
Sportrehabilitáció – 15.000 Ft/ alkalom