Páhok Rehab & Sportcentrum
Ahol az igazi rehabilitáció kezdődik…
A kezelés során nem csupán az adott problémára fókuszálunk (sérülés, műtét, fájdalom, funkció kiesés) hanem egyfajta tréningben részesítjük Pácienseinket, ahol fejlesztjük állóképességüket, erősítjük izomerejüket és mindennapi tevékenységeiket dinamikusabbá formáljuk.
BEMUTATKOZÁS
Pátkai Lilla
Gyógytornász- fizioterapeuta
Pátkai Lilla, diplomás gyógytornász vagyok. A Szegedi Tudományegyetemen diplomáztam 2014-ben, ezt követően a Dr. Réthy Pál Kórház intenzív és neurológia-stroke osztályán helyezkedtem el.
A sport szeretete mindig végig kísérte az életemet, sokáig versenyszerűen teniszeztem. A gimnáziumi évek alatt ismerkedtem meg az aerobikkal hobbiszerűen, ami nem sokkal később „munkává” alakult át. Alakformáló edzéseimet 2004-ben kezdtem el tartani.


SPORTREHABILITÁCIÓ
A 8 év versenyzői sportmúltamban egy komolyabb sérülést szenvedtem el, melynek kapcsán a rehabilitáció új gondolatokat ébresztett bennem. Az a komplex rehabilitációs tevékenység – amivel sportolókat kezelünk sportsérüléseik kapcsán – kiemelkedő hatékonysággal integrálhatók a „hétköznapi” emberek sérüléseinek rehabilitációjába.
Az egyetemi évek alatt a sporttal való kapcsolatom új szintre emelkedett. Azt gondolom, hogy megfelelő anatómiai és élettani tudás nélkül nem lehet biztonságosan és hatékonyan sportot oktatni, illetve a mozgással gyógyítani.

A sporttal, vagyis a mozgással való gyógyítás minden esetben egy holisztikus szemléletet követel magának. Nagy hangsúlyt kell fektetnünk a törzsstabilizáló izomrendszerre, hiszen ezen izmok legfontosabb feladata, hogy biztos alapot nyújtsanak – mintegy stabilizálják a gerincet – a végtagmozgások közben. Ennek értelmében a sérült végtagok kezelése során a rehabilitációban prominens helyet kell kapnia a core izmok erősítésének.
A „rehabilitáció” szó jelentése: a korábbi jogokba való visszahelyezés. Az egészségügyben azon eljárások, ellátások összessége, amelyek célja a betegség vagy sérülés miatt kialakult funkcióveszteség helyreállítása.
A sportrehabilitáció és az általánosságban vett rehabilitáció közötti markáns különbség nem feltétlen a Páciens körön múlik. Sportrehabilitációban nem csak sportolókat részesíthetünk, hanem hétköznapi embereket is, kortól függetlenül. A terápia szolgálhat preventív jelleggel, konzervatív kezelésként, továbbá pre- illetve posztoperatív gyógytornaként egyaránt.

“Nem azért jössz, hogy most jól érezd magad, hanem, hogy később rendben legyél.”„
Pátkai Lilla
REHABILITÁCIÓS GÉPEK
Keiser Functional Trainer
A Keiser Infinity-sorozata világviszonylatban is a legelső, sűrített levegővel működő kábelrendszeres edzőtermi eszköz. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy tetszőleges sebességen és szögben folytasson edzést. Mivel a mozgás nem zárt ciklusban történik, edzés közben bármilyen mozdulatot reprodukálhatsz egyben erősítve a stabilitást és az egyensúlyt is.
Bővebben



Bikeerg, Kerékpár Ergométer
A Concept2 BikeErg a légellenállásnak köszönhetően egyenletes hajtást biztosít. A levegő mennyiség szabályozásával könnyedén beállítható a nehézség. A legtöbb Spinning kerékpárral ellentétben a Concept2 BikeErg hajtószerkezete szabadon futóval…
Bővebben

Skierg, Sífutó Ergométer
A Concept2 SkiErg, sífutó ergométer mindenki számára elérhetővé teszi a sífutás élményét. Hosszú ideje elismert tény, hogy a sífutás az egyik legnehezebb sport. Kiválóan fejleszti az erőt, és a kitartást, mozgásban tartja a lábat, karokat és a törzs izmait is….
Bővebben

Rowerg, Evezős Ergométer
A Concept2 RowErg evezős ergométert megbízható teljesítménye, használhatósága a világ legnagyobb számban értékesített beltéri evezős ergométerévé tette. A Concept2 D-Modell több év kutatómunka eredményeként tervezett rendkívül hosszú élettartamú sporteszköz…
Bővebben

Assault Airbike
Az Assault AirBike egy speciális, professzionális szobakerékpár, mozgó karokkal. Erős acél vázszerkezettel és acél ellenállási technológiával rendelkezik. Használata előnyös, mivel az ellenállás csakis rajtunk múlik. Minél jobban hajtjuk…
BővebbenHasznos információk
Aktuális hírek
11.
15
2024. telén útjára indult egy sportrendezvény-sorozat… Alsópáhok polgármestere, Czigány Sándor Polgármester Úr számára kiemelendően fontos a Község Lakosainak egészsége, jóléte.
10.
02
A sport egy életforma. Ha mellette voksolsz, a legjobb döntést hozod! Akarj egészségesen élni és küzdj azért, hogy a tested boldog lehessen! Diplomás gyógytornászként segíteni tudok Neked abban, hogy közösen elérjük azokat a célokat, amikre igazán szükséged van.
Hogyan érkezzen
A Páhok Rehab Sportcentrumban elérhető szolgáltatások mindegyike erős fizikai aktivitással jár, így ennek megfelelően célszerű kiválasztani öltözetünket. A ruházat legyen kényelmes, réteges és jól szellőző. A tisztaság megőrzése érdekében Vendégeink kizárólag tiszta talpú sportcipőben léphetnek a tréning térbe. A sportoláshoz szükséges eszközök mindegyikét termünk biztosítja. Kizárólag 3 felszerelésre van szükség a tornákhoz…
Lemondási feltételek
Egyéni foglalkozás esetén 24 órán belüli lemondáskor a foglalkozás megtartottnak tekintendő és fizetési kötelezettséggel jár, ami a torna teljes díját jelenti. Csoportos tréningek esetében az edzést lemondani díj levonás nélkül a kezdés előtt 12 órával lehetséges. Maximális létszám elérése után várólistára lehet feliratkozni és lemondás esetén értesítést küldünk, hogy lehetőség nyílik részt venni a
Órarend
Core-Cross tréning
Adrenalin
Office Gym
Időpontokkal kapcsolatosan kérlek érdeklődj telefonon vagy e-mailben.
Változtass, a holnap ma kezdődik!


